Bejegyzések

Feloszlás és a feliratok sorsa

Sziasztok. Mivel már a weblap nem elérhető és mivel már nem is lesz az így megírom újra az elköszönésünk. 2017 május 28.-án a csapat feloszlott.  Ennek okait már nem firtatnám. Viszont ezzel együtt a felirataink is elkeveredtek egy csapathoz, mely nem váltotta be reményeim.  Így ezen a blogon elérhetőek lesznek a feliratok.  És bármely olyan FanSub amely legalább 2 éves fel is használhatja őket.  Illetve ha jön valamelyikhez folytatás akkor pedig hivatkozhat erre.  És mivel ezt én nem tudom és nem is akarom ellenőrizgetni, hogy ki használja fel így két dolgot kérek.  Az egyik hogy írjatok erre az email címre, hogy felhasználjátok: dragonvideostudio@gmail.com.  A másik pedig az, hogy mindenkinek a becsületre van bízva a megkötés amit meghatároztam.  És kérek mindenkit, hogy annyival tiszteljen meg engem és a 4 éves csapatom munkáját azzal, hogy a feltételemnek eleget tesz.   Köszönöm mindenkinek aki velünk tartott ezen a 4 éves úton. Egy élmény volt.
Legutóbbi bejegyzések